Képesek-e az állatok empátiára?

A 16. században az állatokat a gépekkel azonosították. Azt hitték, hogy csak az ember képes gondolkodni és átélni a fájdalmat. És az állatok nem gondolkodnak, nem éreznek, nem éreznek együtt és nem szenvednek. Rene Descartes azzal érvelt, hogy az állatok nyögése és kiáltása csak olyan rezgés a levegőben, amelyre egy intelligens ember nem figyel. Az állatokkal szembeni kegyetlenség volt a norma.

Ma rémülten emlékezünk vissza azokra az időkre, és még szorosabban öleljük szeretett kutyánkat… Jó, hogy a tudomány rohamosan fejlődik és megtöri a régi mintákat.

Az elmúlt évszázadok során számos komoly tudományos tanulmányt végeztek, amelyek gyökeresen megváltoztatták az emberek állatra való tekintetét. Ma már tudjuk, hogy az állatok is éreznek fájdalmat, szenvednek és együttérznek egymással – még ha nem is úgy csinálják, mint mi.

Megért az állatod? Tedd fel ezt a kérdést minden szerető macska-, kutya-, görény- vagy papagáj-tulajdonosnak – és ő habozás nélkül válaszol: „Természetesen!”.

És valóban. Ha több évig egymás mellett élsz egy kisállattal, megtalálod vele a közös nyelvet, megtanulod a szokásait. Igen, és maga a kisállat érzékenyen reagál a tulajdonos viselkedésére és hangulatára. Amikor a háziasszony beteg, a macska dorombolva jön kezelni, és lefekszik a fájó helyre! Ha a gazdi sír, a kutya nem rohan hozzá egy játékkal, hanem térdre hajtja a fejét és odaadó tekintettel vigasztal. És hogyan lehet kétségbe vonni az empátia képességét?

Csodálatos a kölcsönös megértés egy háziállattal. De ne kövesd el ezt a gyakori hibát. A legtöbben hajlamosak érzelmeinket és érzéseinket kivetíteni házi kedvenceinkre. Számunkra családtagok, mi pedig humanizáljuk őket, „emberi” reakciót várva a különféle eseményekre. Sajnos néha a háziállatok rovására megy. Például, ha a gazdi úgy gondolja, hogy a macska a papucsában „gonoszból” csinált dolgokat, és büntetéshez folyamodik. Vagy amikor egy kutya nem akar sterilizálni, hogy ne veszítse el az „anyaság örömét”.

Sajnos vagy szerencsére az állatok másképp látják a világot, mint mi. Megvan a maguk világérzékelési rendszere, saját gondolkodási sajátosságaik, saját reakciósémáik. De ez nem jelenti azt, hogy nem éreznek és nem tapasztalnak. Egyszerűen másként csinálják – és meg kell tanulnunk elfogadni.

Emlékszel a dzsungel törvényére? Mindenki önmagáért! A legerősebb nyer! Ha veszélyt lát, fuss!

Mi van, ha hülyeség az egész? Mi van akkor, ha nem az önzés segíti az állatok túlélését és fejlődését, hanem az egymás iránti empátia? Empátia, segítség, csapatmunka?

• 2011. A University of Chicago Medical Center újabb vizsgálatot végez a patkányok viselkedési jellemzőiről. Két patkányt helyeznek egy dobozba, de az egyik szabadon mozoghat, míg a másik a csőben van rögzítve, és nem tud mozogni. A „szabad” patkány nem úgy viselkedik, mint szokott, de egyértelműen stressz alatt van: rohangál a ketrec körül, folyamatosan odarohan a bezárt patkányhoz. Egy idő után a patkány pánikból akcióba lép, és megpróbálja kiszabadítani „cellatársát”. A kísérlet azzal ér véget, hogy többszöri szorgalmas próbálkozás után sikerrel jár.
• A vadonban egy elefántpárban az egyik nem hajlandó továbblépni, ha a másik nem tud mozogni, vagy meghal. Egy egészséges elefánt áll szerencsétlen partnere mellett, simogatja a törzsével, és próbál segíteni neki felkelni. Empátia? Van egy másik vélemény is. Egyes kutatók úgy vélik, hogy ez egy példa a vezető-követő kapcsolatra. Ha a vezető meghal, akkor a követő egyszerűen nem tudja, hová menjen, és a lényeg egyáltalán nem az együttérzés. De mivel magyarázható ez a helyzet? 2012-ben a müncheni állatkert műtőasztalán elpusztult egy 3 hónapos elefántbébi, Lola. Az állatkert gondozói elhozták a babát a családjához, hogy elköszönhessenek. Mindegyik elefánt odament Lolához, és megérintette a törzsével. Az anya simogatta legtovább a babát. Az ehhez hasonló forgatókönyvek rendszeresen kibontakoznak a vadonban. Brit tudósok 2005-ben végzett hatalmas kutatómunkája ismét kimutatta, hogy az elefántok az emberekhez hasonlóan átélik a gyászt és gyászolják a halottakat.
• Ausztriában a Messerli Kutatóintézetben Stanley Coren irányításával újabb érdekes vizsgálatot végeztek, ezúttal kutyákkal. A vizsgálatban 16 pár különböző fajtájú és korú kutyát vettek részt. A korszerű berendezések segítségével három forrásból továbbították a riasztójeleket ezekhez a kutyákhoz: élő kutyák hangjaiból, hangfelvételekben ugyanazok a hangok, valamint számítógép által szintetizált jelek. Minden kutya ugyanazt a reakciót mutatta: teljesen figyelmen kívül hagyták a számítógép jeleit, de aggódni kezdtek, amikor meghallották az első és a második forrásból érkező jeleket. A kutyák nyugtalanul szaladgáltak a szobában, nyalogatták az ajkukat, lehajoltak a padlóra. Az érzékelők minden kutyánál súlyos stresszt észleltek. Érdekes módon, amikor a jelek átvitele megszűnt, és a kutyák megnyugodtak, mintegy „vidítani” kezdték egymást: csóválták a farkukat, egymáshoz dörzsölték a szájkosarukat, megnyalták és bekapcsolódtak a játékba. . Mi ez, ha nem empátia?

Az Egyesült Királyságban is tanulmányozták a kutyák empatikus képességét. Custance és Meyer Goldsmiths kutatók végeztek ilyen kísérletet. Kiképzetlen kutyákat (többnyire meszticeket) gyűjtöttek össze, és számos szituációt eljátszottak ezeknek a kutyáknak a tulajdonosai és idegenek bevonásával. A vizsgálat során a kutya gazdája és az idegen nyugodtan beszéltek, vitatkoztak, vagy sírni kezdett. Szerinted hogy viselkedtek a kutyák?

Ha mindketten nyugodtan beszélgettek vagy vitatkoztak, a legtöbb kutya odajött a gazdájához, és a lábához ült. De ha az idegen sírni kezdett, a kutya azonnal odaszaladt hozzá. Ekkor a kutya elhagyta gazdáját, és egy idegenhez ment, akit életében először látott, hogy vigasztalni próbálja. Ezt hívják „emberbarátoknak”…

Több empátiát szeretne a vadonban? Az orangutánok „hidakat” építenek a fák közé a kölykök és a legyengült törzsek számára, akik nem tudnak távol ugrani. Egy méh életét adja, hogy megvédje kolóniáját. A rigók jelzik a nyájnak a ragadozómadár közeledtét – ezzel felfedik magukat. A delfinek a víz felé lökdösik sebesülteiket, hogy lélegezni tudjanak, ahelyett, hogy sorsukra hagynák őket. Nos, még mindig azt hiszed, hogy az empátia csak emberi?

A biológusok elmélete szerint a vadon élő önzetlenség az evolúció egyik mozgatórugója. Az egymást érző és megértő, csoportosulni tudó, egymásnak segítséget nyújtó állatok nem egyednek, hanem egy csoportnak nyújtanak túlélést.

A tudósok különféle módszereket alkalmaznak az állatok mentális képességeinek, az őket körülvevő világról és önmagukról alkotott képük megértésére. Ebben a témában a kulcskérdés az önismeret. Az állatok megértik-e testük határait, tisztában vannak-e önmagukkal? A kérdés megválaszolására Gordon Gallup állatpszichológus kifejlesztett egy „tükörtesztet”. A lényege nagyon egyszerű. Az állaton szokatlan jelet helyeztek, majd a tükör elé vitték. A cél az volt, hogy az alany odafigyel-e saját tükörképére? Meg fogja érteni, mi változott? Megpróbálja eltávolítani a jelet, hogy visszatérjen szokásos megjelenéséhez?

Ezt a tanulmányt több éve végezték. Ma már tudjuk, hogy nemcsak az emberek ismerik fel magukat a tükörben, hanem elefántok, delfinek, gorillák és csimpánzok, sőt néhány madár is. De a macskák, kutyák és más állatok nem ismerték fel magukat. De ez azt jelenti, hogy nincs öntudatuk? Lehet, hogy a kutatásnak más megközelítésre van szüksége?

Igazán. A „Mirror”-hoz hasonló kísérletet végeztek kutyákkal. De tükör helyett a tudósok tégelyes vizeletet használtak. A kutyát egy helyiségbe engedték be, ahol több „minta” is volt különböző kutyáktól és a tesztkutyától. A kutya sokáig szimatolt valaki másnak minden egyes tégely vizeletét, egy másodpercig elidőzött a saját vizeleténél, és elrohant mellette. Kiderült, hogy a kutyák is tisztában vannak önmagukkal – de nem a tükörben lévő vizuális képen vagy a képen keresztül, hanem a szagokon keresztül.

Ha ma nem tudunk valamiről, az nem jelenti azt, hogy nem létezik. Sok mechanizmust még nem vizsgáltak. Nem sokat értünk, nemcsak az állatok élettanában és viselkedésében, hanem a sajátunkban sem. A tudománynak még hosszú és komoly út áll előttünk, és még meg kell alakítanunk a föld más lakóival való bánásmód kultúráját, meg kell tanulnunk békésen élni velük, és nem leértékelni érzelmeikat. Hamarosan új tudósok lesznek, akik még nagyobb tanulmányokat fognak végezni, és egy kicsit többet fogunk tudni bolygónk lakóiról.

Gondoljunk csak bele: a macskák és a kutyák évezredek óta élnek az ember mellett. Igen, más szemmel látják a világot. Nem tudják magukat a mi helyünkbe helyezni. Oktatás és képzés nélkül nem tudják, hogyan értsék meg a parancsainkat vagy a szavak jelentését. Legyünk őszinték, nem valószínű, hogy gondolatokat olvasnak… Ez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy a hét 5 napján, a nap 24 órájában finoman érezzenek bennünket. Most rajtunk múlik!